Nagyon sok jó kritikát olvastam a könyvről, és mivel a műfaj egyik szerelmese vagyok, ezért gondoltam, nekem sem maradhat ki ez a mű. Sajnos, azonban ismét rá kellett jönnöm, hogy attól, hogy másnak mennyire beválik egy könyv, attól nekem még fenntartásokkal kell kezelnem minden egyes olvasást egészen a végéig, hiszen még saját magamat is meg tudom lepni, hogy olyanok nem kerülnek a szívembe, amiktől elvárnám.
A Fekete vízililiomok Monet lakhelyén játszódik, három nő párhuzamos történetét ismerhetjük meg, miközben egy gyilkosság felderítésén dolgozunk. Anélkül, hogy bármennyit is spoilereznék, elmondhatom, hogy végig bennem volt a kérdés, hogy függ össze ez a három történetszál?! De a nagy csavarra és a magyarázatra egészen az utolsó oldalakig kellett várnom, és leginkább a befejezéssel nem vagyok megelégedve. Nem is igazán egy nagyobb durranásra vártam, hanem egy másik magyarázatra. Persze a maga nemében egészen találó az összefüggés, én mégis csak valahogy máshogy fejeztem volna be a történetet, ha Bussi lennék…
Persze ettől még fenntartom, hogy értem a rajongók rajongását, azonban engem valahogy nem elégített ki így a történet.
Michel Bussinak nemrég jelent meg a második könyve magyarul, a Ne engedd el, és arra az elhatározásra jutottam, hogy adok neki még egy esélyt. Természetesen, amint sorra kerül, arról is készül majd bejegyzés.
Remélem, nem vettem el senki kedvét a könyvtől, szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti a lightosabb nyomozós regényeket.
Jó olvasást!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése